Sziasztok :)
Drágáim, szeretném mindenkinek megköszönni, aki olvassa a történetemet. Így, a vége felé egész megszeppenve pötyögöm be ezeket a sorokat nektek... kicsit tartok tőle, hogy a történet lezárása nem fogja elnyerni a tetszéseteket, de az "írók" már csak ilyenek... én például teljesen kiakadtam a Csitt csitt lezárásán, bár ez mellékes.
Ebben a fejezetben minden szereplő jelen lesz, legalábbis a nevek szerepelni fognak a soraimban. Kíváncsi vagyok, mit gondoltok, hogyan alakulnak majd a szerelmi szálak? Melyik párost szeretitek jobban? Melyik fiatal szerelme a leghitelesebb?
Szeretnék ezenfelül kellemes és pihentető hétvégét kívánni mindenkinek.
Jó olvasást!
Drágáim, szeretném mindenkinek megköszönni, aki olvassa a történetemet. Így, a vége felé egész megszeppenve pötyögöm be ezeket a sorokat nektek... kicsit tartok tőle, hogy a történet lezárása nem fogja elnyerni a tetszéseteket, de az "írók" már csak ilyenek... én például teljesen kiakadtam a Csitt csitt lezárásán, bár ez mellékes.
Ebben a fejezetben minden szereplő jelen lesz, legalábbis a nevek szerepelni fognak a soraimban. Kíváncsi vagyok, mit gondoltok, hogyan alakulnak majd a szerelmi szálak? Melyik párost szeretitek jobban? Melyik fiatal szerelme a leghitelesebb?
Szeretnék ezenfelül kellemes és pihentető hétvégét kívánni mindenkinek.
Jó olvasást!
Millio puszi Xx
szerecsendio
ui.: nagyon későn olvastam át, az esetleges hibákért előre elnézést.
--------------------------------------------------------------------------------
Szövetség
A lány lábai szaporán lépkedtek, míg hevesen lüktető szíve sebesen
pumpálta a vért. Cecily bőre alatt pulzáltak a hajszál-, és ütőerek, némelyik
egészen megduzzadt, különös mintákat rajzolva a nyakára és a halántékára. A
fiatal Árnyvadász idegesen rohant le a padlásra vezető lépcsőn, és nem törődve a
hajába tapadt pókhálókkal, becsapta a fából készült nyílászárót.
Feltépte a
legközelebbi helyiség ajtaját.
Úgy érezte, már órák óta futkosott szobáról
szobára, és bár minden zsákutca után egyre kevesebb maradt a lelkében lángoló
reményből, képtelen volt feladni.
- Az edzőterem és a hálószobák üresek…
- Gabriel szavai akadozottan hagyták el a fiú száját, míg a mellkasa eszeveszett
tempóban emelkedett a magasba, majd süllyedt a mélybe, pedig a testét átszőtték
az éjfekete rúnák. A lány bágyatagon fordult a jövevény felé, az ajkait vékony
vonallá préselve nézett bele a fiú méregzöld íriszeibe.
- A padlás és a könyvtár szintén
zsákutca – válaszolta, miközben szüntelen azon gondolkozott, mit hagyhattak ki.
Amint átlépték a londoni Intézet küszöbét, felforgatták az előszobát, az
ebédlőt és a konyhát is, és most, hogy az emeleten sem találták meg az
Árnyvadászokat, a homlokán gyöngyöződő izzadságcseppek gigászi méretűvé váltak.
A lány a kétségbeesés szakadékának keskeny peremén egyensúlyozgatott, és csupán
Gabriel jelenléte tartotta vissza a halálos mélységtől; pont úgy, mint egy
kifeszített háló egy esetlen kötéltáncost. Cecily vett egy mély lélegzetet, és
időközben ökölbe szorított tenyereit fokozatosan ellazította, majd végleg elernyesztette.
- Senki sincs az Intézetben.
- Ez szabályellenes! – Gabriel
bosszúsan ütött bele a szőnyegszerű anyaggal borított falak egyikébe, az ökle
esetlenül csúszott végig a díszítésen. A fejét lehajtva mustrálta a cipőit, de
még ez a töltelékcselekedet sem volt képes megnyugtatni. Akárcsak a lány, ő is
aggódott a bátyja miatt, és a lányhoz hasonlóan, Gabriel sem tudta volna
megbocsátani önmagának a testvére halálát. Nyöszörögve döntötte neki a homlokát
a puha falnak, és lehunyt szemekkel hallgatta a levegőben pattogó elektronok
néma zaját, ami igazából a fülében zubogó vér hangos sikoltása volt.
- Szarok a szabályokra! – felelte a
lány paprikásan. Még a füle is belepirult az indulataiba. Nem akarta elhinni,
hogy a tőle csupán egy karnyújtásnyira lévő fiú a szabályok megszegése miatt
akadékoskodott, amikor még a legkisebb problémájuk is nagyobb volt annál, hogy
a Klávé törvényei szerint tilos volt hátrahagyni az Intézeteket biztos védelem
nélkül. - Meg kell találnunk őket, ahelyett, hogy a hibáikat keresgéljük, vagy
különben… - vagy különben mind meghalnak.
A kimondatlan szavak gyászlepelként ölelték körbe a két fiatal testét.
Gabriel az oldala mellé eresztette a kezeit, ezt követően egy suta mozdulattal Cecy irányába fordult, akinek égkék szemeiben megcsillant a folyosót megvilágító
lámpák sárgás fénye.
- Tudom – suttogta, majd a jobb
tenyerét a lány állának vonalához emelve, a hüvelyujjával finoman megcirógatta
a Herondale család legfiatalabb tagjának puha bőrét. Cecily alkarján felálltak
a pihés szőrszálak, és elnyílt ajkain önkénytelen, de kiszökött egy elharapott
sóhaj. A térdei beleremegtek a fiú érintésébe, aki közelebb hajolva a lány
arcához, egy apró puszit lehelt az ajkaira. Megnyugtatta, ahogy magát sosem
volt képes, és ettől az ő szája szegletében is megjelent egy sejtelmes mosoly.
A vidámság árnyékában azonban megbújt a bűntudat. Addig nem lehetett
felhőtlenül boldog, amíg a testvére életveszélyben volt.
- Na, de kisasszony… - a cselédlány
hangja közvetlenül a hátuk mögül érkezett, és bár a lány megugrott ijedtében,
nem húzódott el a fiútól. Azok után, hogy olyan mocskosul kihasználta, szürreálisnak tűnt az a
biztonságérzet, ami eluralkodott a lányon, valahányszor Gabriel közelébe került.
- Sophie! Nem tudod, merre lehetnek a
többiek? – kérdezte, s egy halvány mosollyal nyugtázta, hogy az ifjabbik
Lightwood fivér összefűzte az ujjaikat. A tenyereik nem simultak egymásba, a
fiú bütykei pedig összepréselték a lány vékony ujjait, valahányszor megmozdították a
kezeiket, mégsem váltak el. Minden tökéletlenség ellenére megtartották a
kettejüket összekötő kapcsot, és egymásba kapaszkodva várták a cselédlány
válaszát.
- Nem tudom – Sophie megrázta a fejét,
de Lilyvel ellentétben, az ő hajából nem csúsztak ki a rakoncátlan szálak, azok
a szorosan összefogott kontyban maradtak. Gabriel akkor először nézte meg
magának a fiatal lányt, aki elcsavarta a bátyja fejét. Sophie arcát egyáltalán
nem találta olyan elragadónak, mint Cecilyét, a testtartása nem volt olyan
tiszteletet parancsoló, mint Charlotté, de a tekintetében volt valami, ami
megfogta az embert. Az arcát kettészabdaló vörös sebhely pedig csak feldobta
egyébként átlagos vonásait. - Reggeli után Idrisbe mentek, de még nem jöttek
vissza.
Idris hallatán mind a két Árnyvadászban meghűlt a vér, mert ez azt
jelentette, hogy a szeretteik a közelgő csata kellős közepén voltak, anélkül,
hogy akár csak egy apró sejtelmük lett volna arról: a boldogságuk nem volt más,
csupán a vihar előtti csend.
- Szólnunk kell nekik, de Portál nélkül
esélyünk sincs – suttogta a lány, és Gabriel tenyerét szorongatva, óvatosan
nekidőlt a folyosó falának. Egyetlen boszorkánymestert sem ismert, aki a
segítségükre siethetett volna, és ez az őrületbe kergette. Feszült hangulatán
Sophie elnyelt sikolya sem segített, így a lehunyt szemein keresztül kereste a
megoldást, amiről úgy gondolta, talán nem is létezett.
- Erősítést kell szereznünk – Gabriel
elengedte a lányt, majd öles lépteivel fel-alá sétált, miközben az ujjaival a halántékát és a
homlokát masszírozta. - Ötlet?
Sophie elhúzta a száját, és a kötényébe törölte az izzadt
tenyereit. Feszülten fordult a hangosan hümmögő Herondale lány felé.
- Hmm… - Cecily ellökte magát a faltól,
és a Lightwood sarjhoz hasonlóan, sebes járkálásba kezdett. Sötétbarna
bakancsának talpa hangosan kopogott, az irritáló zajt felerősítette a néma
folyosó. - Van egy bár, ahol Willnek van pár ismerőse. Valami kísértet… -
Cecily az arca elé emelte a jobb kezét, feszülten csettintgetett, mintha az
éles hangra mozgásba lendülhettek volna az agyában pihenő fogaskerekek; azok
mégis mozdulatlanok maradtak.
- A Phantom Café? – Gabriel kérdésére a
lány lábai összegabalyodtak, és ahogy megállt a mozdulat közepén, kis híján
összeesett, de a kezeire rajzolt jelek egyike megmentette egy kellemetlen
pofára esésétől.
- Igen!
Gabriel vett egy mély levegőt, és még egyszer utoljára végiggondolta az
elmúlt napok eseményeit. Az édesapja ellenséges viselkedését, az elismerés és a
szeretet hiányát, amit még akkor sem volt képes megadni neki, amikor elkapták a
kitaszítottat. Eszébe jutott az órákkal azelőtt kihallgatott beszélgetés, és a
csuklyás Árnyvadász, akinek olyan ismerős volt a hangja, mint egy gyermekkori
baráté, vagy egy édesanyáé; évek múltán is tisztán csengett ez ember füleiben. A
fiú összeráncolta a homlokát, a gondoktól nehéz vállai előreestek, ahogy lehajtotta
a fejét. Tisztában volt vele, hogy az apja rossz útra tévedt, de vajon készen
állt arra, hogy lelépve a számára kitaposott ösvényről, szembe forduljon az
egyetlen élő szülőjével?
Gabriel megrázta a fejét, majd az idrisi Árnyvadász családokra és a
bátyjára gondolva kieresztette a tüdejéből a megfáradt oxigénmolekulákat.
- Gyere! – A fiú megfogta Cecily kezét,
és egy gyors köszönést követően lefutottak a lépcsőn, meg sem állva az utca
végén található buszmegállóig, ahol három perc kínzó várakozás után végül
felszálltak az egyik tűzpiros tömegközlekedési eszközre.
A Big Ben óratornya elütötte a következő órát, a borús eget pedig
narancssárgára festették a Nap utolsó fénysugarai. Az ősz túl korán hozta el az
estét, és a fiatalok lassan kifutottak az időből, ugyanis nem tudhatták
biztosra, a most vagy soha mit
jelentett a két férfi számára. Este nyolcat, tízet, esetleg az éjfélt, amikor
már mindenki álomba szenderült?
A Phantom Café fémből eszkábált ajtajának irritáló nyikorgása eltörpült
a helyiségben tartózkodó Alvilágiak hangos eszmecseréi mellett. Cecily tágra
nyílt szemekkel hordta körbe a tekintetét, jégkék íriszeit lilává színezték a
neonlámpák.
A jobb sarokban egy tünde fiú és egy vámpír lány beszélgettek, a pultnál
pár megtermett vérfarkas csillapította a szomját egy-egy korsó frissen csapolt
német sörrel. A hab megült a felső ajkuk mentén, az ádámcsutkájuk fel-le
mozgott, ahogy nagy iramban nyelték a kortyokat azon versenyezve, melyikük
ürítette ki leghamarabb az üvegpoharakat.
Cecily közelebb lépett Gabrielhez, mialatt feszülten kereste a fiú
tekintetét, ami egy vámpírok alkotta csoport tagjait fürkészte. Az Éjszaka
gyermekei szokásos Bloody Mary adagjukat kortyolgatták, miközben a pultnál ülő
vérfarkasokra fogadtak. Az egyik lány – gyönyörű, keskeny dereka, hullámos haja
és csokoládészín szemei voltak – keserű mosolyra húzta az ajkát, amikor a vele
szemben pihenő szőke fiú elnyerte a pénzét.
- Mégis hogyan hívjuk fel magunkra a
figyelmüket? – a lány lehelete megcirógatta a fiú arcát, mire Gabriel egyébként
is merev izmai még inkább megfeszültek.
- Van egy ötletem. – A fiatal
Árnyvadász nem törődve az elégedetlenkedő vendégekkel, felmászott az egyik
asztal tetejére, és onnan nézett le az Alvilágiakra. Gabriel Lightwood
megköszörülte a torkát, és eltátva keskeny ajkait, erélyes kiabálásba kezdett.
- Mindenki fogja be a száját, és figyeljen ide!
A tömeg egy személyként fordult a fiú felé. Gabriel érezte, ahogy az
ujjai közötti vékony bőrön megültek az apró izzadságcseppek, majd a verejték ténylegesen
ellepte a tenyereit. A legtöbb Alvilági undorodva, páran unott arckifejezéssel
bámultak a nephil sudár alakjára, akinek egyenes tartása egy csöppet
meggörnyedt a levegőben terjengő ellenségeskedéstől, ami mázsás súlyokat
akasztott a vállaira.
Cecily vett egy mély lélegzetet, majd felmászott a fiú mellé. Meg akarta
mutatni neki, hogy tényleg komolyan gondolta a szavait, hogy történjék bármi,
ha megengedi neki, vele lesz. A szíve hevesen dübörgött, a vénáiban zakatoló
vértől pulzált a bőre, de kirekesztette a félelmet, mert ki kellett
rekesztenie. A bátyja élete volt a tét.
- Biztos vagy benne, hogy ez egy jó
ötlet volt? – kérdezte, miközben az ujjait ropogtatva a pult mögött
gubbasztó férfit figyelte. Barna haja az ég felé meredezett, az állkapcsa megfeszült, a
kezeiben szorongatott korsóból kifolyt az aranybarna sör.
- Az övem hátsó részén van egy elektrum
– Gabriel nem fordult felé, minden egyes szót jól megfontoltan, higgadtan, és
csöndesen ejtett ki a száját -, ha eldurvulna a dolog. – Ő maga is rámarkolt az
övéből előhúzott tőrre, aminek az egyik éle vasból, a másik ezüstből készült.
Aznap kapta, amikor először látta Will kidolgozott fegyverét, amit még Lily
vett neki az egyik születésnapjára. Az övé koránt sem volt olyan aprólékosan
megművelt, a markolata kemény volt, de a kezei már hozzászoktak az anyag
érintéséhez, szinte teljesen eggyé váltak vele.
- Remek – bosszankodott a lány, ami
őszinte mosolygásra késztette a fiút. Gabriel fogai kivillantak, ahogy az ajkai
láttatni engedték őket egy-egy vidám fintort követően. A fiú pólója
felcsúszott, így Cecily ujjai megcsiklandozták azt a két centiméteres csíkot,
amit nem takart a sötét textília.
A tömeg két nagyobb csoportra bomlott. Voltak, akik csöndben sutyorogva
beszélgettek, figyelmen kívül hagyva, vagy épp, hogy csak egy fél pillantásra
méltatva az Árnyvadászt, mint például a tündérek; és voltak, akik nem rejtették
véka alá a véleményüket.
- Mit akarsz, nephil? – kérdezte egy
nagydarab, farmerdzsekibe bújtatott vérfarkas, akinek sárga fogai közül fröcsögve
távozott a nyál. Az Alvilági felállt a pulttól, és a jobb kezével letörölte a
szájára ragadt fehér habot, csak ezt követően fonta össze a karjait. Dús
szemöldökei az egekbe szöktek, az arcán színtisztán megmutatkozott az utálat.
Mint a farkasok általában, ő sem volt egyedül, és ő is sokkal erősebbnek tűnt,
ha körülötte volt a falkájának pár erősebb tagja. A mögötte tornyosuló
Alvilágiak vicsorogva vették fel az alapállást.
- A segítségeteket. – Gabriel válaszát
egy gúnyos nevetés követte, amibe még a bár is beleremegett. A lekezelő jókedv
úgy terjedt szét az épületben, ahogy egy nyugodt tó felületén a hullámok,
melyeket egy eldobott kő kreált. Bár lassan, de egyre nagyobbá és nagyobbá nőtte ki magát.
- Mégis miért segítenénk a fajtádnak? – A férfi kérdése egyszerű volt, a válasz mégis nehezen fogalmazódott meg a fiú
elméjében. Nem azért, mert nem volt egyértelmű, hanem mert egyetlen kétértelmű
utalás, egyetlen rosszul megválasztott szó elég lett volna ahhoz, hogy a tömeg
hátat fordítva neki, levegőnek nézze. Bármennyire is sértette az önbecsülését,
szüksége volt rájuk, egyedül ugyanis képtelen lett volna megvédeni a
szeretteit, vagy Willt.
- Mert – kezdett bele erélyesen - ma
este egy egész hibrid sereg indul a Klávé ellen, és ők még csak nem is tudnak
róla.
Cecily ujjai belevájtak a fiú felkarjába, a körmei apró, félhold alakú
nyomokat hagytak a szövet alatt.
- Annál jobb… - Gabriel elég közel volt
Cecyhez ahhoz, hogy érezze, amint a teste megfeszült a dühtől, és ez
cselekvésre késztette. Hagyta, hogy a vérfarkas elbízva magát, hátat fordítson
neki, majd ezt követően se szó, se beszéd, leugrott az asztal tetejéről.
Kihasználta a meglepetés erejét, és nekitaszította a bandavezért a pultnak,
majd a hajába kapaszkodva hátrahúzta a fejét, és az álla alá csúsztatta a kezeiben
tartott penge ezüst oldalát. A vérfarkas nyüszítve próbálta meg kiszabadítani
magát, de valahányszor hozzáért a fegyver, a bőrét megperzselte az érintése,
így egy idő után feladta. Cecily elkerekedett szemekkel figyelte az
eseményeket, és amikor az egyik alárendelt falkatag mozgásba lendült,
meglendítette az elektrumot. Bár a különleges ostor csupán az egyik pohárnak
ártott, többé már senki sem sietett a nagyszájú Alvilági segítségére.
- Azt hiszem, nem fogalmaztam elég
érthetően. – Gabriel megfordította a férfit, de közben egy másodpercre sem
engedte szabadon. A tőr korlátozta a vérfarkas mozgásterét, és megtartotta a
képlékeny békét. - Ha a Klávé elbukik, az apám lesz az új vezér.
- Na, és mégis ki a te apád?
Az élet érdekes, tele van váratlan fordulatokkal, szüntelen megdöbbent
vagy elkápráztat. Röpke huszonnégy órával korábban büszkén, felszegett állal,
és dagadó mellizmokkal felelt volna a tudatlan kérdésére, abban a percben
viszont képtelen volt rá. A név megakadt a torkán, és öklendezésre késztette.
- Benedict Lightwood. – Cecily hangja
hidegebb volt, mint a fagyos Antarktisz, épp ezért elérte a kellő hatást.
- Nem félek tőle! - A tömeg suttogása
hangos beszélgetéssé erősödött, páran hitetlenkedve hallgatták az Alvilági
vakmerő kijelentését, többen idiótának bélyegezték a felelőtlen szavait.
- Ne felejts el szólni, hogy ezeket a
szavakat véssem a sírodra. – Gabriel elengedte a férfit, a tenyerei az oldala
mellé estek, úgy fordult a bár vendégei felé. A szemeiben határozottság és eltökéltség csillogott, miközben felszegte az állát, és a fiatal Herondale
mellé állva körbetekintett az összegyűlteken. - Ha az Árnyvadászok meghalnak,
senki sem véd meg titeket. Még ennyire sem.
A csönd fojtogató volt, mintha sűrű levegővé idomult volna. Egy
üvegburát vont a varázslények köré, amit senki sem mert összetörni. Az
Árnyvadászok mereven bámulták a többieket, összefont ujjakkal támogatták
egymást, és nem mozdultak meg. Nem beszéltek, hiszen már mindent elmondtak,
amit lehetett.
- Hány emberre van szükséged? – egy
barna hajú, barna szemű lány vált ki a tömegből. Hófehér bőre olyan volt, akár
a márvány; kinézetre kemény, akár a kő. Jemmel ellentétben a vámpír erei nem
rajzolódtak ki a vékony bőr alatt, semmi sem törte meg a vakító fehérséget.
- Amennyi csak van.
Az előbb látott szőke fiú elkapta a lány csuklóját, amitől a vámpír
szemei csokoládéból vérvörössé színeződtek. Az Alvilági kivillantotta éles
fogait, és rendre intette a férfit, így mindenki számára nyilvánvalóvá vált,
melyikük volt a befolyásosabb, hogy melyikük állt magasabban azon a bizonyos
ranglétrán.
- Fél óra múlva ugyanitt – válaszolta
kimérten, miközben lenyugtatta felhevült idegeit. Az íriszei azonnal
visszaváltoztak, újra természetes színükben tündököltek. Cecily meg szerette volna kérdezni Gabrielt,
hogy ő tudta-e, ki ajánlotta fel nekik a vámpírok segítségét, de nem akarta
megsérteni a lányt azzal, hogy nem volt tisztában a kilétével, így az alsó
ajkába harapva, némaságra kárhoztatta önmagát.
- Jól értem? – kérdezte Gabriel szórakozottan.
- A vámpírok ezúttal a mi oldalunkon harcolnak?
A lány kivillantotta a fogsorát, s az ajkain
játszadozó gúnytól a legtöbb varázslényt kirázta a hideg. A fiatal Herondale
kivételével ugyanis mindenki tisztában volt vele, ki szólította meg Benedict
Lightwood fiát. Demona Blightly. A londoni vámpírok királynőjének, Cassandrának
a vér szerinti húga.
- A hibridek ellen.
A csillagok hanyag eleganciával ölelték körbe a Holdat, időtlenséget
csempészve az éjszakába. Lily mosolyogva figyelte a szikrázó pontokat, melyek
sosem ragyogtak volna, ha nem létezett volna a sötétség. Pont úgy, ahogy a jó
sem létezhetett rossz nélkül. Ahogy ő sem létezhetett volna a veszteségei nélkül,
vagy Lucie Delon nélkül.
Sután fordult a mellette álló boszorkánymester
felé, aki – hozzá hasonlóan – az ablakpárkányra könyökölve figyelte a tájat.
- Milyen ember volt? – kérdezte. Nem
kellett kimondania a nevét, a férfi szavak nélkül is pontosan tudta, kire
gondolt. A nő arcának angyali vonásai belekúsztak az elméjébe, megpihentek, és
kedves ismerősként köszöntötték az Alvilágit.
Lily összehúzta magán a vállára terített pokrócot, majd belekortyolt a
bögréjébe, ami mindvégig a párkányon gőzölgött. Az egész délutánt a barátaival
töltötte, akikkel normális, emberi dolgokat csináltak. Kitakarították a házat,
ebédet, majd vacsorát készítettek, és beszélgettek. Bepótolták az
elvesztegetett hónapokat, amiket bár már sosem szerezhettek vissza, a lány
megelégedett azzal, amit kapott. Időt. Egy második lehetőséget. Esélyt a
boldogságra.
- Makacs, bátor, önzetlen, okos…
Az ajtó már nem nyikorgott, mégis felkapták a fejüket, amikor Will kinyitotta,
majd átlépte a küszöböt.
- Úgy hangzik, mintha teljesen levett
volna a lábadról – motyogta az orra alatt, miközben egy másodpercre sem engedte
szabadon Lily tekintetét. Sunyi mosolyra húzta az ajkait, és megállt egy
karnyújtásnyira a lánytól.
- Will!
A fiú maga elé emelte a kezeit, mintha a tenyerei megvédhették volna a
világ szörnyűségeitől. Mintha bárki is bánthatta volna, mintha bárki is bántani
akarta volna. A lány megforgatta a szemeit, a lekezelő mimika mégis magában
hordozta a feltétel nélküli szeretetet.
- Ne bántsd a hírnököt! Charlotte kért
meg, hogy keresselek meg titeket, mert Gideon bezabálja az összes kaját.
A lány ujjai elfehéredtek, ahogy összehúzta magán a kockás pokrócot. Halovány
mosollyal az arcán gondolt a Lightwood fiúra, aki képes volt elárulni a saját családját, hogy megmentse őt. Arra a Gabrielre emlékeztette, aki régen a barátja
volt. A fiúra, aki megértette, és aki sosem ítélte volna el. Az Árnyvadászra,
aki már nem létezett.
- Én nem vagyok éhes. Szerintem
elmegyek zuhanyozni, és utána lefekszem. Kimerített a túl sok izgalom. Még
vissza kell rázódnom – Will előreejtette a fejét; bólintott, ezzel a lány
tudtára adva, hogy megértette, és majd kimenti a vacsora alól.
Lily még akkor is az ablak előtt állt, amikor Magnus kilökdöste a fiatal
Herondale fiút a szobából. Egyedül volt, mégsem érezte azt a magányt, amit az elmúlt hónapokban.
Hosszú
percekbe telt, mire képes volt megmozdítani a lábait.
A meleg cseppek égették a lány testét, míg a pilláin megültek a
legnagyobbak, és hiába préselte össze a szemeit, a víz mindenhova elért. Lily
nekidőlt a csempének, és hagyta, hogy a gyengeség eluralkodjon a testén. Még
egyszer, utoljára. A hideg könnyek langyos egyveleget alkottak a zuhanyrózsából
aláhulló cseppekkel, a tusfürdő habja már rég eltűnt a lefolyóban, a sampon
többé nem csípte a lány sebeit. Nem maradt más, csak a víz, ami magában
hordozta a megtisztulást.
Amikor kinyitotta a zuhanykabin ajtaját, Lily testét megcsapta a hideg,
mint amikor az ember nyitva hagyott egy ablakot, és a meleg hiába próbálkozott,
képtelen volt otthonossá tenni a helyiséget. Gyors, kapkodó mozdulatokkal
törölte szárazra a végtagjait, és csupán pár röpke másodpercbe tellett, hogy
magára rángassa a pizsomáját. Nem vesződött a hajszárítóval, már ahhoz is túl
fáradtnak érezte magát, hogy előkeresse az elektronikai ketyerét, így a régi,
jól bevált, turbán módszert választotta.
Nem kapcsolta fel a villanyokat, vakon sétált be a szobájába, így túl
későn vette észre az ablaknál várakozó alak sziluettjét. Az ajkába harapva elnyelt egy lányos sikolyt, és az éjjeliszekrény felé lépkedve, kihúzta a
legfelső fiókot, amiben a kését tartotta. Mire megtalálta, a fiú eltűnt, és
legközelebb már közvetlenül a háta mögött bukkant fel.
- Bocsi. Nem akartalak… - az ismerős
hang hatására a lány vállai előre estek, a feszültség helyére más érzelem
költözött; vágy. Szembefordult a fiúval, és anélkül, hogy felkattintotta volna
a kislámpát, letette a fegyverét.
- Nem ijesztettél meg, csak meglep,
hogy itt vagy. Azt hittem, egész este ünnepelni fogtok. Láttam ám Magnus
különleges pókerkészletét – mindketten elmosolyodtak.
Az alsó szintről felhallatszott Charlotte önfeledt nevetése, amit Magnus
bosszankodó motyogása követett. A hangulat már-már hívogatóan fesztelen volt,
Lily teste mégis ellenszegült a lány akaratának. Kimerült, és semmi másra sem
vágyott a puha takarók ölelésén kívül.
- Gideon folyton csal, és egyébként is
be kell pótolunk pár hónapot – Will finoman közelebb húzta magához a lányt.
Bőrkeményedéses ujjai kiseperték az arcából a nedves tincseket, majd az ujjbegyei
megcirógatták a lány szeme alatti bőrt. Lassan hajolt közelebb, az ajkai mégis
szenvedélyesek és követelőzőek voltak. Lily ösztönösen átkarolta a fiú nyakát,
olyan apróra csökkentve a kettejüket elválasztó centimétereket, hogy még egy
vékony papírlap sem fért volna el közöttük.
- Mivel szeretnéd kezdeni? – a lány
ajkai megduzzadtak, az arca kipirult, de a jótékony sötétség elfedte a
pipacsszerű foltokat. A hangja megtelt kéjjel, eltorzult, rekedtessé vált, ami
kacagásra késztette a felé magasodó fiút. Will legszívesebben azonnal
megszabadította volna a ruháitól, de ahogy eszébe jutottak a lány karikás
szemei, megemberelte magát, és ellépett Lilytől.
- Csak hogy lásd, milyen úriemberrel
van dolgod – alig, hogy kimondta, felkapta, akár egy meseszép menyasszonyt, és
ezt követően lefektette az ágyra. Lily elkerekedett szemekkel hagyta, hogy Will
betakarja, majd megkerülve az ágyat, bebújjon mellé. A fiú még mindig
ugyanazokat a ruhákat viselte, amit kora reggel, így a lány orrát ellepte az
izzadság és a mentol különös egyvelegének illata. - Szép álmokat, Lils.
Emily elmosolyodott a becenév hallatán, mert bár a fiú leginkább csak
akkor hívta így, amikor mérges volt rá, a neheztelő érzések nélkül koránt sem
volt ellenséges, sőt! Megvolt a maga bája. Will karjai körülölelték a testét,
az ujjai a hajával játszadoztak, de bármennyire is ébren szeretett volna
maradni, képtelen volt legyőzni az álomvilágot. A sötétség köde magával
ragadta.
Drága szerecsendio!
VálaszTörlésUh, nem hiszem el, hogy a zh-imra készülve ennyire elfeledkeztem arról, hogy van új rész! Hála Istennek még a következő rész előtt rájöttem erre a hibámra, pedig már rezgett a rész. Te nagyon jól tudod, hogy én mindkét párost nagyon szeretem, és talán azért, mert valamelyest azért hasonlítanak egymásra. Gabriel a maga furcsán módján olyan, mint a régi Lily, hiszen a lány azzal lényegében képes volt elárulni Willt, hogy nem mondta el neki, hogy hallja a gondolatait. De mindketten szeretik a másikat, az elárultak pedig képtelenek nem szeretni őket a hibáikkal együtt is. S talán ezért szép mind a két szerelem. Hiába szenvednek, az érzéseik átsegítik őket a fájdalmon.
Ó, és felbukkant a badass Demóna (ugye így hívják?), nagyon örültem neki! Alig várom, hogy többet szerepeljen, de közben pedig a közelgő csatától, háborútól egyre jobban tartok. Jaj, nem hiszem el, hogy már alig néhány fejezet van csak hátra...
Imdátam, és bocsánat a késésért! Ölellek! <3
Drága FantasyGirl!
TörlésHahaha, gondoltam, hogy a nagy felkészülés mellett az ilyesmi, mint az olvasás - legalábbis a blogok olvasása - háttérbe szorul, ezért meg is lepődtem, amikor megláttam, hogy sikerült eljutnod ide, még mielőtt közzétettem volna a következő fejezetet, De tudod mi a jó ilyenkor? Nem kell sokat várni a folytatásra. :)
Igen, tisztában vagyok vele, hogy mind a két párost szereted, és most, hogy mondod, egyet kell értenem veled, ami a hasonlóságokat illeti. Eddig még csaj Gabriel és Lily között vagy Cecy és Lily között, esetleg Will és Gabriel között vontam párhuzamot, de tényleg hasonlítanak a testvérek is. Valóban igaz, hogy egy külső szemlélő olyan dolgokat is meglát, amit az alkotó nem. :O
Egyébként én is nagyon szépnek találom mind a két szerelmet, épp ezért nagyon gonosznak érzem magam a végső döntésem miatt. Azt hiszem pontosan tudod, mire gondolok.
Igen, így hívják és tényleg felbukkant. Bevallom, eredetileg nem így szerettem volna behozni a szereplők közé, de végül kiharcolta magának azt a pár sort. Ugye? Én sem hiszem el... főleg, hogy már egy hónapja befejeztem az írást... hiányoznak.
Nagyon-nagyon szeretlek <333 Köszönök mindent!
Millio puszi Xx